A három módszer, amivel a légitársaságok spórolnak rajtunk, miközben elhitetik, hogy mi spórolunk rajtuk
A repülés nem lett alapvetően olcsóbb. A légitársaságoknak. A fapados repülés üzemeltetőinek tevékenysége alapvetően veszteséges és ezt ők a szolgáltatás körüli kiadások minimalizálásával és a jegyek melletti egyéb bevételek maximalizálásával érik el. Ez azt jelenti, hogy a jegyedért a lehető legkevesebb dolog jár és ami nincs a jegy árában, marha sokba kerül. Mi az, ami nem része egy fapados repülésnek?
1., Repterek
Ne hagyjuk magunkat becsapni: attól, hogy az átlag fapados légitársaság itt Magyarországon a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről indul, máshol ez egyáltalán nem így van. Az igazán komoly központi „hubokat” mint a londoni Heathrow, a párizsi Charles de Gaulle vagy a dubaji luxusreptér a DXB a fapados látogatók messziről elkerülik! A messzit értsük mondjuk egy kellemes 55-80 (!) kilométernek. Nem vicc, a londoni Luton repülőtér a belvárostól 57,9, a Gatwick repülőtér, pedig 80 kilométerre található! Ha az ember Londonba megy fapados légitársaságokkal érdemes számolnia ezekkel a súlyos kilométerekkel.
2., A kiszolgálás minősége
Az egyszeri fapados utazó élete nem éppen játék és mese. Az izgalmak már a repülőtéren elkezdődnek: szerintem egyikünknek sem kell bemutatni a híres-hírhedt bádogépületet. A Malév csődje után épített a Budapest Airport úgynevezett, egyszerűsített beszállókapukat (BBG), amelyek először sátrakból álltak, majd ezeket 2013-ban váltotta fel egy vaslemezekből álló nyolc beszállókaput tartalmazó építmény. Épp a közelmúltban hangzott el egy ismert politikus szájából az alábbi szókimondó idézet: “A fapados gépeknél olyan terminált használnak, ahol a nyári meleg időszakában az állategészségügyi szabályok szerint állatokat sem lehetne tartani. Ehhez képest onnan embereket indítanak.”
Le lehet ezt persze söpörni azzal, hogy a BBG csak Magyarországon van, ám a „fapados experience” közel sem áll itt meg. A beszállás után -akár tetszik akár nem- közelebbről ismerjük meg utastársainkat. A székek elrendezésekor a fő szempont nem éppen a kényelem volt. Az utasok körülbelül egy turistabusz üléselrendezését kapják, csak 2×2 helyett 3×2-es elrendezésben, ami valljuk be, a valóságban egy nyomorgó (két másik ember közé bezsúfolt) utassal többet jelent. A fedélzeti szórakoztató rendszer igazából az volna meglepő, ha lenne a repülőkön, igaz másfél órát azért el lehet tölteni ilyesmik nélkül is. Fedélzeti kiszolgálás nincs, cserébe az utasoknak alkalma nyílik Paco Rabanne parfümöt, 1200 forintért szalámis szendvicset vagy 2000 forintért 0,33 literes szénsavas üdítőt vásárolni. Igen vásárolni, ingyen semmi sem jár.
- Átláthatatlan árazás és többletköltségek
A legjellemzőbb a cikk három módszere közül az átláthatalan árazás. A „fapad experience” része, hogy ha árakról van szó semmi sem az, aminek látszik. Hogyan működik tehát az árazási rendszer. Veszünk egy alapárat, ami mondjuk egy ajánlat-összehasonlító weboldalon szerepel. Ez az alapár természetesen másodpercenként (keresletelemző algoritmusok által) módosul. Az árakat mutató számok könnyen megtévesztőek lehetnek, hiszen kedvezményes árakat mutatnak, melyre csak az éves tagsági díj (például Wizz Discount Club) megfizetésével vagyunk jogosultak. Nagy eséllyel az összehasonlító oldalon található ár már a foglalási oldalra való átirányítás közben megnőtt. Hogyha eljutottunk a foglalási oldalra, a légitársaság bazári módon kezdi ránk tukmálni a többletköltségek rengetegét. Ülőhelyfoglalás, elsőbbségi beszállás, poggyászszabályok. Az ingyenes felvihető poggyász olyan kicsi, hogy még egy laza egynapos erdei túrára nagyobbat visz az ember (40cm x 30 cm x 20 cm). Ha az egyszeri utas nem foglal ülőhelyet akkor a fapados légitársaság rendszere automatikusan szétülteti családtagjaitól. A nem elsőbbségi beszállás egyet jelent a korábban megismert bádogépületben töltött idő meghosszabbodásával. Többletköltségnek sorolhatjuk, a korábban említett utaskiszolgálást. A foglalási folyamat végére az összehasonlító weboldalon látott ár már valószínűleg a 2-3 szorosára duzzadt.
Mielőtt azonban még vasvillát ragadunk és az utcára vonulunk felháborodásunkban a fapados szektor „álságos trükkjei” miatt, gyorsan jelentsük ki, hogy a maguk módján rengeteget tettek a repülésért. Az európai légiközlekedésnek igenis hatalmas szüksége van rájuk, a sajátos közlekedési helyzet és közlekedési kultúra miatt. Az európai fapados közlekedés igazából bizonyos jellegeiben nem repülés, hanem egy légvonalban megtett vonatút. A fapados szféra versenytársai nem más légitársaságok, hanem a vasutak és erre utal mind szolgáltatások mennyisége, minősége és árazása. A verseny most ott tart, hogy a vonatjegyeknél a fapados repülőjegyek árazásban kategóriákkal versenyképesebbek.
A fentiek miatt jelenthetjük ki, hogy ezek az árak illúziókat keltenek. Elsősorban azt, hogy maga a repülés olcsóbb lett. Az egyszeri utas akár azt hiheti, hogy mondjuk a technológia fejlődése vagy a piaci árverseny növekedése miatt egy légitársaság már olcsóbban üzemelteti a járatokat. Ez nem így van és ezért is születtek meg a fenti profit-növelő taktikák. Ezek mondhatni a szükséges rosszak az olcsó jegyekért cserébe. A baj az, hogy ezek csak az apróbetűs részben szerepelnek.
A tanulság: bánjunk óvatosan mindennel, ami fapados és Európán kívülire megy és az, hogy nem becsüljük alá a „rendes légitársaságokat” sem. Ők is meg tudnak még minket lepni eggyel, s mással!